Ma 2020. 12. 4, péntek, Barbara, Borbála napja van. Holnap Vilma napja lesz.

Liturgia

A katolikus teológián, illetve liturgikán belül a liturgiát sokféleképpen próbálták meghatározni. A 19. század végén induló katolikus liturgikus mozgalom egyik képviselje, a belga Lambert Beauduin a liturgiát az egyház kultuszának nevezi. A bencés Odo Casel kutatásai alapján így fogalmaz: a liturgia Krisztus üdvözítő tetteinek (kereszthalálának és feltámadásának) megjelenítése az Egyház szertartásaiban, melyek révén a megváltás üdvözítő eseményei jelenvalóvá lesznek a szimbólumok fátyla alatt.
A liturgikus mozgalom eredményeit XII. Piusz pápa 1947-ben a Mediator Dei kezdetű enciklikájában foglalta össze, ahol az értékes megállapításokat kiválogatta és szentesítette. Az enciklika definíciója a II. vatikáni zsinat gondolkodásának meghatározója és kiindulópontja is lett:
“A szent liturgia tehát nem más, mint az a nyilvános istentisztelet, amelyet a mi Üdvözítőnk, mint az Egyház feje, bemutat a mennyei Atyának, és amelyet a hívek közössége bemutat Alapítójának és rajta keresztül az örök Atyának. Tehát, röviden összefoglalva, a szent Liturgia Jézus Krisztus egész titokzatos testének, a Fejnek és a tagoknak nyilvános istentisztelete.” (XII. Piusz pápa: Mediator Dei, 20.)
Ezt a meghatározást a II. vatikáni zsinat a következőképpen erősítette meg:
Méltán foghatjuk föl tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi hivatalának gyakorlását, melyben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste, vagyis a fő és a tagok együtt, teljes értékű, nyilvános istentiszteletet mutatnak be.” (Sacrosanctum Concilium, 7.)
A liturgia az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje. Az apostoli munkának ugyanis az a rendeltetése, hogy mindazok, akik a hit és a keresztség által Isten gyermekei lettek, jöjjenek össze, az Egyház közösségében dicsérjék Istent, vegyenek részt az áldozatban, és vegyék az Úr vacsoráját. […] Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az Egyház minden más tevékenysége irányul.” (Sacrosanctum Concilium, 10.).